Magyar kis- és középvállalkozások marketing helyzete

KKV-k a social médiában

 Annak ellenére, hogy a hirdetési költségek folyamatosan növekednek, az organikus elérések száma fokozatosan csökken, valamint a közösségi platformok körül megnövekedtek a botrányok az adatbiztonság szempontjából, a vállalatok túlnyomó többsége mégis úgy gondolja, hogy még mindig megéri a Facebookot üzleti célra használni. Egy kutatás szerint a magyar KKV vállalatok 45,4%-a gondolja mégis úgy, hogy célszerűbb lenne több közösségi platformon is megjelenítenie magát. Emellett ezen vállalatok 44,2%-a szerint a saját adatbázis építése nagyobb volumenű előrelépést jelenthet a cég életében az elkövetkezendő évekre. Bár a legtöbb felhasználó fejében megfogalmazódott már a gondolat, hogy a Fecebook használata nem olyan jövedelmező, mint néhány évvel ezelőtt, de az emberek többsége még mindig azon az állásponton van, hogy használni fogja a Facebook által nyújtott szolgáltatásokat. Azonban egy másik kutatás eredményei szerint a Magyar KKV szektor szereplői közül a vállalatok 70%-nak van saját weboldala, valamint jelen vannak más közösségi média platformokon is. Kiderült többek között az is, hogy a weboldalt is és a közösségi platformokat is más-más célra használják a cégek. A weboldalt általában cégadatok ismertetésére, webshopra, míg a közösségi platformokat pedig kapcsolattartásra, és új munkaerő felderítéséhez alkalmazzák. Itt is világosan megmutatkozik, hogy a Facebooknak még mindig mekkora hatalma van az online marketing világában.

KKV weboldalak, és Webshopok

 Egy jól kidolgozott, és a cég profiljára felépített weboldal és webshop hatalmas előnyt jelenthet egy vállalkozás jövőjében. Ám Magyarországon szembetűnő jelenség, hogy a KKV-cégek igen csekély arányban rendelkeznek a fentebb említett profitnövelő lehetőségekkel. Az utóbbi években rengeteg kimutatás látott napvilágot abban a témában, hogy évről-évre mennyivel nőtt az internet történő értékesítések száma, egy év alatt megközelítőleg az ötödével. A probléma csupán annyi, hogy nem Magyarországon történt ez a növekedés, mert úgy gondolják, túl költséges egy jó honlapot összehozni. Természetesen vannak olyan kisebb vállalkozások, amelyek meglátják az adott lehetőséget, amit egy weboldal vagy webshop kínálna, viszont nem rendelkeznek elég tőkével, illetve szakmai tudással, hogy belekezdjenek egy efféle projektbe. Akadnak persze olyanok is, akik próbálják felvenni a versenyt a nagy nemzetközi piaccal. Ott a legszembetűnőbb probléma, hogy hiába van meg a az adott oldal, a folyamatos fejlődés, és a tartalmak frissítése elmarad, és a közösségi média adta lehetőségekkel sem élnek.

Mit tegyél, hogy fejlődj?

 Ha fejlődésre vágyik, válasszon minket! Az ön számára a Marketlify lehet a megfelelő megoldás. Egy ilyen esetben, mint a weboldal, vagy webáruház készítése, kiemelten fontos a tervezés, a kampányok mérése, és nem utolsó sorban az adatok kielemzése. Ezen dolgok együttesében segíthetünk Önnek abban, hogy amit megálmodott, pontosan úgy legyen kivitelezve. Ne habozzon, valósítsuk meg együtt!